Egy öklömnyi kis cirmos egy aknafedőn kuporgott, az úttesten... nagyon sovány volt, és a szőrét itt-ott, többek közt a fülében is felbukkanó, hosszú szálak tették különlegessé. 

Kiderült, oda született, egy kertbe, két foltos kis tesójával. A mamájuk eltűnt, a ház tulajdonosai nem törődtek a kicsikkel, de a szomszédok elmondása szerint olyanok voltak, akik "odaadni sem fogják, vagy csak jó pénzért"...

Az éj leple alatt mentünk vissza értük, a két félős kis foltost elcsíptük, de a kedves kis cirmoska nem jött elő, sem aznap, sem másnap, sem harmadnap... nem láttuk többé. Talán hozzánk hasonlóan észre vette Őt valaki, és talán hozzánk hasonlóan beleszeretett a szőrös kis füleibe... és hazavitte...

Minden esetre azzal, hogy felhívta magukra a figyelmünket, megmentette a tesói életét.

2013.03.27.

Az első reggel, amikor a nap nem üdvözölheti Minkát – és Minka nem üdvözölhet engem…

Adott volt egy kis kölyök cica, nem éppen fényes múlttal, nem egyszerű jelennel és nem túl jó esélyekkel a jövőre nézve. 

...Kompót. 

Kompót (avagy Marci) 2013. január 15-én itthagyta ezt a világot, minket... 

Ogo-Pogo egy tüneményes kis cicalány volt. Egy hölgy adta Őt le, állítólag be akart mászni a házába egy bukóablakon, de felakadt és mire kiszabadították, megsérült a gerince, a két hátsó lába nem működött. A hölgynek nem kellett, de az állatorvosok úgy látták, hogy van esélye a gyógyulásra, mi pedig úgy gondoltuk, hogy lesz esélye egy szerető, gondos gazdira. Az állatkórházban maradt és injekció kúrát kapott. A bal hátsó lábát már szépen használta, a jobb hátsó lábának a sorsa (gyógyulás vagy amputáció) még kétesélyes volt. Az élettelenül lógó kis lábija ellenére vidám volt, bújós, dorombolós és játékos. Vasárnap kapta volna meg kombinált  védőoltásait, hétfőn hoztuk volna haza a kórházból, de szombatra belázasodott... és a gyors beavatkozások, kezelések ellenére vasárnap örökre elment. Ő is azok közé fog tartozni, akikre fájó szívvel fogunk emlékezni...

Mira cicáról még egy kép sem készült... 2012. májusában, egy úttest közepén, az autóforgalomban ücsörgött és meredt maga elé. Nagyon sovány volt, fekete-vörös-fehér bundája fakó, szemei gyulladtak, és náthás is volt. Az autók csak sorba kikerülték Őt... Összeszedtük és orvoshoz vittük. Vérvétel, infúziók, melegítőpárnázás (a nagy nyári meleg ellenére ki volt hülve), de az orvosok minden igyelezete ellenére másnap sajnos örökre itthagyott minket... 

Őt nem mi mentettük (az esély, amit kapott nem a mi érdemünk!) - mi csak szerettük volna a gondozásunkba venni, de mire szabadult fel helyünk, addigra sajnos beteg lett és az orvosok minden igyekezete ellenére nem maradt életben. Nagyon sajnáljuk Őt...