Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Facebook oldalunk ide kattintva érhető el 

 

 

Kedves érdeklődők, segítségkérők!

Alapítványunknak alkalmazottja nincs, egyedül, főállás és kicsi gyerek mellett, kevéske szabadidőmben foglalkozom az alapítvány ügyeivel, ennek megfelelően telefonok kezelését nem tudom vállalni.

 

Kérjük, kérdéseitekkel, kéréseitekkel (esetleges felajánlásaitokkal) keressetek a fenti e-mail címen! Az e-mail fiókunkba érkező leveleket igyekszem minél gyakrabban (heti rendszerességgel) nézni és megválaszolni, s amennyiben a levélben történő kapcsolatfelvételt követően a további egyeztetéshez szükséges, úgy természetesen e-mailben tudunk majd telefonos elérhetőséget is cserélni.

 

Amennyiben SOS megmentésre szoruló cicáról van szó, kérjük, olvasd el a lentebb található információkat, melyben többek közt az is megtalálható, hogy mi miben tudnánk segíteni, mit tehetnél Te a cica érdekében, milyen lehetőségek vannak…

 

Megértéseteket és türelmeteket előre is köszönjük!

 

L.N.Ági

 

Alapítványunk kicsi szervezet, menhely hiányában kevés férőhellyel, s ennek megfelelően folyamatos telítettséggel (és többnyire hosszú várólistával) dolgozunk.

Ha cicát találtál, szívesen felvesszük a várólistánkra, s szívesen segítünk ideiglenes befogadót és/vagy végleges gazdit keresni számára (de mind a sorra-kerülés, mind egy ideiglenes befogadó/végleges gazdi kerítése időt igényel, ezért fontos lenne, hogy addig is a cica biztonságos helyen tartózkodhasson).

Menedéknek sokszor elegendő egy fürdőszoba is, arra az időszakra, míg megoldódik a cica további elhelyezés. Az utcán rengeteg veszélynek vannak kitéve a gazdátlanul kóborló állatok…

 

Fontos azonban tudni, hogy mind az ideiglenes befogadó, mind a végleges gazdi keresése változó hosszúságúra nyúlhat, sok tényezőtől függően (a cica paraméterei, a hirdetésének intenzitása, stb., és sokszor a szerencsén is múlik…). Lehet néhány nap, de akár hosszú hetekbe is telhet. Akár Te veszed átmenetileg magadhoz a talált cicát, akár máshoz kerül ideiglenes elszállásolásra, érdemes erre felkészülni és türelmesnek lenni, valamint erre előre felhívni a figyelmét annak, akihez „beprotezsálod” Őt.

Amennyiben akár Te, akár valamely ismerősöd vállalni tudja a cica átmeneti elszállásolását, segítünk kölcsönfelszerelésekkel (nagyméretű kennel az elkülönítéshez, almos-cuccok, stb.), eledellel (jelenleg pl. száraztápunk van bővebben), a cica hirdetésével, kiajánlásával, valamint egyeztetés szerint másban is, amiben találkoznak a befogadó igényei, és a mi lehetőségeink (pl. parazitamentesítés, ivartalanítás stb.).

 

Nem hagyjuk magára a problémával azt, aki részt vállal egy cica megmentésében!

Ha olyan cicát találtál, aki még nem tud önállóan enni és székletet üríteni, nagyon fontos állatorvosi tanácsot kérni arra vonatkozóan, hogy mivel és hogyan kell etetni illetve segíteni a székelt ürítését (az sem mindegy, hány óránként, mit és mennyit kap egy ilyen kicsi, a fecskendőt hol és hogyan rakjuk a szájába, a pociját mikor és hogyan masszírozzuk…). Az életben maradása múlhat azon, hogy megfelelően legyen gondozva!

 

Ha éjszaka találsz ilyen cicát, NE várj reggelig, keress meg Vele egy non-stop rendelőt a gondozásával kapcsolatos információkért, segítségért!

Amennyiben balesetes / sérült / beteg cicát találtál, úgy kezeltetése céljából érdemes olyan szervezeteket megkeresni, akik kimondottan gazdátlan, sérült vagy beteg állatok gyógyításával foglalkoznak (Budapesten több ilyen is van, állatorvosi rendelők hozták létre, azokkal szorosan együtt működve végzik tevékenységüket). Az interneten megtalálhatók.

Ha éjszaka találsz balesetes, vagy súlyosan sérült / nagyon rossz állapotban lévő, beteg cicát, NE várj reggelig, keress meg Vele egy non-stop rendelőt (akár csak az SOS életmentő beavatkozások elvégzése érdekében, akár azért, hogy legalább megkímélhessék a további szenvedésektől…)!

 

Amennyiben a cicát átmenetileg haza viszed, légy türelmes és körültekintő!

- Lehet, hogy zavarodottan fog viselkedni a az új helyen. Először egy kisebb helyiségbe zárva szoktasd (pl. előszoba, fürdőszoba…). Ha elbújik valahová, ne cibáld ki onnan (jó ha az almot, vizet, ételt is inkább oda teszted közvetlenül a búvóhelye bejáratához). Engedd, hogy fokozatosan, a saját tempója szerint fedezze fel a környezetét… (Kimondottan félős, szocializálatlan cica 1-2 napig lehet étvágytalan, és félelmében visszatarthatja a vizeletet, székletet, de fontos, hogy 1 napon belül legyen vizelet, és 2 napon belül széklet – ellenkező esetben célszerű orvoshoz vinni…)

 

- Fokozottan figyelj az ablakokra és ajtókra (különösen, ha a cica még félős, menekülni szeretne, vagy érdeklődik a nyitott ajtók, ablakok iránt - szellőztetésnél érdemes másik helyiségbe terelni, s bezárni, hosszú távon pedig legalább egy, a szellőztetéshez leggyakrabban használt ablakot u.n. macskahálóval ellátni).

- Figyelj a mérgező szobanövényekre (érdemes a cica számára friss cica-füvet biztosítani, hogy azt rágcsálhassa).

- Ha udvaron szeretnéd tartani a gazdi-keresés ideje alatt, akkor is elengedhetetlenül szükséges az odaszoktatás idejére bezárni (a javasolt időszak a cica korától, emberekhez való viszonyulásától függően MINIMUM 1-2 hét, de akár több hónapig is terjedhet), az udvarra fokozatosan kiszoktatni (alapelv, hogy néhány hét eltelte után is csak akkor szabad kiengedni a cicát a kertbe, amikor a házban már teljesen biztonságban érzi magát, az új gondozóiban már maximálisan megbízik, hívó szavukra odafigyel, stb.).

Ha sikerül a cicát akár ideiglenesbe, akár örökbe átadnod valakinek, javasoljuk, hogy az alábbiakra figyelj:

- Kiskorú személynek élő állatot adni felelőtlenség!!!

- Érdemes a befogadóval megállapodást írni (a honlapunkon található örökbefogadási megállapodásból pl. ki lehet indulni), abban rögzíteni a befogadó minél több adatát, elérhetőségét.

- Amennyiben módodban áll, ajánld fel a befogadónak, hogy ha mégsem tudja tartani a cicát, Téged keressen meg, a cicát hozzád vigye vissza (sok esetben néhány napon belül döbben rá a befogadó, hogy a cicatartás mégsem neki való, nem lenne szerencsés, ha ekkor a cica utcára kerülne).

- A cica szoktatásával kapcsolatosan fentebb leírt információkat add át az illetőnek akár szóban, akár írásban, s add meg neki e-mail címünket, hogy ha kérdése merülne fel, segítséget kérne valamiben, bennünket is elérhessen!

Fentieken kívül:

 

- bármilyen gazdi-kereső cica hirdetésében szívesen segítünk (talált, saját „megunt” állat, saját állat szaporulata, stb.),

 

- éppen aktuális lehetőségeinkhez mérten szívesen segítünk/támogatunk magánszemélyek által mentett gazdi-keresőket,

 

- tartósan utcán élő, akár kézhez szokott, akár félvad cicák/kolóniák mentésében is szívesen részt vállalunk, de e tekintetben (is) nagyon sok a beérkező kérés a mi korlátozott kapacitásainkhoz képest (mást tehetünk egy bár utcai, de egyedül élő, kezes cica érdekében és mások a lehetőségek, ha félvad, komplett kolóniáról van szó).

 

Bármilyen kérdésed, kérésed adódik cicákkal (vagy akár más állatokkal) kapcsolatban, fordulj hozzánk bizalommal, s megbeszéljük, egyeztetünk…!

Várjuk leveledet a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

Kedves barátaink!

Alapítványunk 2015-től kezdődően gyűjtheti a személyi jövedelemadó 1%-át. 

Kérünk, ha egyet értesz céljainkkal, s ha szeretnéd is támogatni tevékenységünket - úgy, hogy az számodra ne jelentsen érezhetően kiadást -, gondolj ránk személyi jövedelemadód 1%-nak felajánlásával!

  

Adószámunk: 

18286849-1-42

 

Előre is köszönet mindazoknak, akik nekünk kívánják juttatni személyi jövedelemadójuk felajánlható 1%-át!

(Az előre kitöltött nyomtatvány ide kattintva, azt oldal alján letölthető.)

 

A teljes összeget közvetlenül a cicákkal kapcsolatos kiadásokra fordítjuk.

(Mindannyian önkéntesen végezzük tevékenységünket - munkánkért fizetést nem kapunk és nem is kérünk , a munkánkból adódó telefon- és üzemanyag-költségeket saját magunk finanszírozzuk - térítést sem kapunk és ezt sem kérünk . Örülünk, hogy ez által is több jut a cicáknak. )

 

 

Itt szeretnénk tovább köszönet mondani azoknak, akik az elmúlt évben nekünk adták az 1%-ukat:

 

2015-ben 405.281 Ft felajánlást kaptunk, összesen 99 főtől.

 

Hálásan köszönjük Nekik!!!

 

 

 

Kedves érdeklődők, segítségkérők, támogatók! 

 Az alábbi linken megtekinthetitek, illetve letötlhetitek az adott évre vonatkozó közhasznúsági jelentésünket.

Határozatok 2012.

2012.06.07-én a kuratórium egyöntetű határozatot hozott a macskák befogadásának, támogatásának menetéről, illetőleg annak változásáról.

Jelen határozat szerint amennyiben az alapítvány lehetőségei megengedik (szabad hely, anyagi keret), a mai naptól egy-egy beérkező kérés teljesítéséről a kuratórium szóbeli megállapodása a döntő.

Jelen határozatnak megfelelően a jövőben gondozásunkba kerülő cicákkal kapcsolatos döntéseink ezen menüpontban nem lesznek láthatók.

Aktuális védenceink a "Gazdikeresők" rovatban tekinthetők meg.

  • 2012.05.24-én az alkapítvány kuratóriuma egyöntetű határozatot hozott Maya és Zizi cica befogadásáról.
  • 2012.05.23-án az alapítvány kuratóriuma egyöntetű határozatot hozott Cirmi cica befogadásáról.
  • 2012.05.21-én az alapítvány kuratóriuma egyöntetű határozatot hozott Bounty cica gondozásba vételéről.
  • 2012.05.21-én az alapítvány kuratóriuma egyöntetű határozatot hozott egy négy fős (tricolor / teknőc-tarka) cica alom gondozásba vételéről.
  • 2012.05.11-én az alapítvány kuratóriuma egyöntetű határozatot hozott Mira cica befogadásáról.
  • 2012.05.08-án az alapítvány kuratóriuma egyöntetű határozatot hozott Bonifác cica befogadásáról.