2013.04.06.

Megcsörren a telefonom… az állatorvosi rendelőből hívnak… először megörülök, gondolom, mehetek Mázliért… aztán összeszorul a torkom, gyomrom, mert az orvos azt mondja, nem jó hírekkel keres… Mázli meghalt. L L L

Az orvos elmondta, hogy egyszer csak hangosan felsírt és néhány másodperc alatt agonizálni kezdett. Hiába való volt minden próbálkozás, elment. L L L Az ok? Szívmegállás, vagy esetleg trombózis szokott ilyet okozni, de a szívénél nem észleltek problémát (a műtétből való, zökkenő mentes felébredése is ezt támasztotta alá), az trombózis pedig a műtétet követően korábban szokott jelentkezni. A doktor úr is azt mondta, nem is igazán érti.

A műtét előtt is és azóta is gyenge volt ugyan és bágyadt, de az állapota stabil volt. Nem volt lázas, ivott, pisilt, enni is elkezdett, és amikor csütörtökön meglátogattam, úgy dorombolt, úgy élvezte a simogatást. Már alig vártam, hogy itthon lehessen velem és elkényeztethessem. A kis szobámba, a jó meleg radiátor mellé terveztem a helyét egy nagy puha párnával, és elhalmoztam volna finom falatokkal, simogatással, szeretettel.

El sem akarom hinni…

Sok ez most nekem. Az elmúlt alig több mint két hét alatt meghalt a nyuszim, Hapsi, el kellett altatni Minka cicát, és most nem sikerült megmenteni Mázlit. Ilyenkor felötlik bennem, hogy kell-e ez az egész nekem egyáltalán? Aztán kimegyek a többiekhez, megszeretgetem a nálam elszállásolt kis lelenceket, Bécit, Cilut, no meg a saját állataimat és már tudom is a választ: hát persze, hogy kell ez nekem! Hiszen tudom, nem is én mentem meg őket - ők mentenek meg engem, a lelkemet, nap mint nap, a kedvességükkel, a ragaszkodásukkal, ahogyan a ragyogó szemeikkel rám néznek...

Amikor valakivel nem sikerül, azokra kell gondolnom, akikkel jól alakulnak a dolgok. De mégis nagyon nehéz most. Nagyon fáj a szívem Mázliért, Minkáért, Hapsiért… ráadásul ilyenkor eszembe jutnak a régiek is, az összes kis barátom, akit valaha elveszítettem.

Kedden megyek az állatorvosi rendelőbe, rendezni a műtéttel kapcsolatos tartozásainkat. Reméltem, hogy legkésőbb akkor haza hozhatom Mázlit, de sajnos másként alakult. L

Hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítettek, hogy legalább megpróbálhassuk megmenteni Őt! Sajnáljuk, hogy az erőfeszítések hiábavalónak bizonyultak.

Természetesen, ha valaki szeretné visszakapni a küldött támogatást, visszajuttatjuk (kérjük, ez esetben jelezzétek felénk telefonon, vagy e-mailben). Ha valaki Mázli sorsának szomorú alakulása ellenére tudja nélkülözni a küldött összeget, akkor ez nagy segítség lenne számunkra, hiszen a műtét és az utókezelés lezajlott, melyek a sikerességtől függetlenül anyagi vonzatokkal járnak. Vagy ha meghatároznátok egy másik konkrét célt, hogy mire fordíthatjuk az adományaitokat, azt is örömmel vennénk (pl. ivartalanítások, oltások, stb.).

Még egyszer köszönünk minden segítséget, és köszönjük, hogy gondoltatok Mázlira…

(Elnézést kérek mindenkitől, amiért csak most, majd’ két nap csúszással írom ki, teszem közzé mindezt. Ez idáig lelki és fizikai akadályai is voltak a rossz hír megírásának és megosztásának. Megértéseteket előre is köszönöm!)

L.N.Á.