Utcai cicakolónia mentésébe kezdtünk – tulajdonképpen már nem most, hanem majd’ két hónappal ezelőtt.

Akkor érkezett hozzánk Marci, aki az óta is gazdira vár. ("lábjegyzet": Marci 2012.12.21-én gazdis lett!)

December 14-én, pénteken este pedig lakónk lett ugyan abból a csapatból Snappy, aki átmenetileg viseli ezt a nevet, mert pillanatnyilag nem tudjuk a nemét, csak azt, hogy harapós a kicsike. Kollégánk magán viseli befogásának nyomait - méghozzá mindkét kezén. :-)

A kis kolóniának még három tagja maradt az utcán, akiket terveink szerint szép sorban gondozásunkba fogunk venni.

Snappy (egyébként kb. 3-4 hónapos, cirmos cicus) az első éjszaka nem evett és nem ivott, de az almot a "sötétség leple alatt" kipróbálta, szóval egyből szobatiszta lett. :-)

Szombat reggel sem kellett neki az étel, csak riadtan gubbasztott a kennelben és kétségbeesett szemekkel figyelte minden mozdulatunkat. Bájos pofiját elnézve az embernek kedve támadt volna magához ölelni, de tudván azt, hogy milyen kis vérmes, könnyen lebeszéltük magunkat megnyugtatásának eme módjáról. :-)

Napközben aztán evett pár falatot, de csak akkor, amikor nem voltunk a közelében. Jelenlétünkben elbújt a kenneljébe helyezett boxban.

Vasárnap reggelre aztán megjött az étvágya: a szombati vacsinak minden falatkáját bepuszilta, és már ki-ki kukucskált a boxból a hívó szavunkra. Este már hajlandó volt a jelenlétünkben is falatozni, de a fizikai kontaktust még igen csak kerülte, nem lehetett még csak felé nyúlni sem.

A hétfői nap hozott áttöréseket, méghozzá olyanokat, melyek alapján úgy gondolom, talán mégsem lesz annyira hosszas a szelídítés, mint amilyennek három napja gondoltuk: :-)

- reggel a hangom hallatán dörgölődzni kezdett a rácsokhoz és megszaglászta az oda tartott ujjaimat (aztán mint aki megijedt a saját merészségétől, "berongyolt" a boxba),

- este pedig bizonytalanul és ugrásra készen ugyan, de megengedett egy lehelet finom és röpke simit!!! :-)

Villanásnyira megemlte a farkincáját is, úgy látom, nőstény a mi kis vadórzónk... de majd idővel rendesen meg is bizonyosodunk róla.

Hamarosan újra jelentkezünk majd Snappy-ről szóló hírekkel. :-)

L-N.Ági