Adott volt egy kis kölyök cica, nem éppen fényes múlttal, nem egyszerű jelennel és nem túl jó esélyekkel a jövőre nézve. 

Rekeszsérve volt, nem volt túl jó állapotban, ezért azonnali műtétre szorult. 
Eredeti gazdája sorsára hagyta, egy szomszéd vitte el Őt állatorvoshoz, de a műtét költségét vállalni nem tudta. Itt jöttünk a képbe mi. Telefonon megkerestek minket: tudunk-e segíteni, hogy kapjon a cica egy esélyt.
Még arra sem volt lehetőségünk, hogy a szemébe nézzünk, mégis képtelenek lettünk volna nemet mondani („az élet mindig többet nyújthat a halálnál”)…

Szerettünk volna segíteni a megmentésében – de a történet nem úgy ért véget, ahogy szívünk szerint mi írtuk volna. A cica nem volt elég erős – vagy csak túl későn jutott orvoshoz – és nem élte túl a műtétet.
Miután este megkaptam a rossz hírt, nem tudtam elaludni. A cicán járt az eszem, s azon, mennyire eltérő sorsok vannak (legyen szó akár emberekről, akár állatokról). Kinek mindene meg van, kinek semmi sem jut. Kinek hosszú és nyugodt élet „dukál”, kinek rövid és az is hányatott. És a halál is, részint bár egyforma, mégis különböző. Ki egyedül küzd, s ha nem sikerül, senki sem siratja (pedig épp oly értékes élet ő, mint bárki más), kiért sokan szorítanak (sőt, ha kell, össze is fognak), de valahogy mégsem sikerül.
Elsirattam a cicát, akit sosem láttunk – csak reméltük, hogy felépülhet, és majd találkozhatunk vele...

KÖSZÖNET MINDAZOKNAK, AKIK TÁMOGATÁST KÜLDTEK A CICA MŰTÉTJÉRE! 
Beleegyezésükkel félre tettük az általuk küldött összegeket egy következő hasonló (és reményeink szerint szebb véget érő) esetre!

(Később ezeket az adományokat Tequila nevezetű védencünk sérvműtétjére fordítottuk. Az ő sorsa pozitívan alakult, Ő a Sikersztorik menüben tekinthető meg.)

L.N.Á.